(A szöveg régen íródott csak a videók feltöltése egy pöttyet elhúzódott)

Bizony sok víz lefolyt mar az Isaron mióta utoljára jelentkeztem. Okokat ne keressünk, aki ismer úgyis tudja hogy lusta is vagyok, hál’istennek jól is érzem magam nagyon, és azért mostanában egye fene még tanulok is néhanapján. Jelentkezésem apropója a tegnap délután ért élmények.
Nyílt napot hirdetett a CoTeSys. Annyit kell róluk tudni, hogy magukat “excellence clusternek” (barmit is jelentsen ez) nevezö össznépi kutatóközpont, mely a Technische Uni München a Ludwig-Maximillians-Uni Munchen, a Nemet Hadsereg Egyeteme(?Universität der Bundeswehr?), a Max-Planck Intézet neurobiológiai részének, valamint a DLR (egyszerüség kedvéért német NASA) összefogásának gyümölcse. A lényeg, hogy azt hiszem az európai kutatási szcéna tényleg elitjébe tartoznak. Temérdek robottal, ami miatt persze nekem el kellett mennem a nyílt napra, mely lényegében azt jelentette, hogy bárki begrasszálhat az utcáról és meglesheti mit is csinálnak ott, meg üdítöt meg rágcsálnivalót is kap mellé, meg fagyit is:) Elcibáltam hát olasz és mexikói pajtásomat (lassan itt az idö hogy nevén nevezzem az embereket, Marco es Mario) és egy nagyon kellemes délutánt töltöttünk mindenféle robotok bambulásával. Ezekböl szeretnék párat megosztani veletek.
Kezdjük például ezzel itt. Saját fejlesztésü érintésérzékelökkel van telepakolva a teste, tudományos szempontból azok a nagy dolgok, de hogy az egésznek legyen valami kézzelfogható értelme is, ráragacsolták öket erre a robotra és írtak rá egy programot ami megkéri hogy érintsd meg az adott testrészt, amit helyes válasz esetén annak mozgatásával honorál. Az egész attól tetszett igazán, hogy óvódás gyerekcsoportokat hoznak gyakran, hogy tanulják a bal-jobb valamint a végtagok nevét angolul, és szokják a robotok jelenlétét(!!!).

Szobatársa ez a darts-ozó robot volt, aki azért ilyen nyakatekert módon dob, mert így tudja csak eléggé felgyorsítani a kar végét, hogy eldobjon a tábláig. Dobásonként javít a dobótechnikán, ami lényegében azt jelenti, hogy a második dobás után csak az 50-esbe dob:) Bár ez egy géptöl nem nagy tudomány:)

Magyarázkodott is a srác aki programozta, hogy sokkal okosabb dolgokra is képes, például kihúzni egy fiókot. Na ez se valami nagy tudomány, gondolná az átlag ember. Pedig nagyon nem egyértelmü dolog valamit egy sík mentén mozgatni úgy hogy közben mi 3d-ben vagyunk. Föleg ha nem tudjuk hol is van ez a sík. Robotkarunk folyamatosan figyeli az örá ható eröket, és ez alapján dönti el, hogy lehet-e egyáltalán abba az irányba húzni. De tény hogy dartsot dobálni sokkal látványosabb:).
Aztán itt van EDDIE, aki egy kissé bizar külsövel megáldott amolyan “ember-gép kapcsolat” robot. Elméletileg a mi gesztusainkra reagál. Csodálkozik, megijed, meg ilyenek. Megijeszteni nem tudtuk, még a “gazdája” sem, de az tény hogy miközben magyarázta nekem, hogy mit csinál és én a robotra nézve elmosolyodtam azon amit mondott, a robot visszamosolygott. Ez egészen furcsa, nem várt érzés volt:). (A videó legelején mosolyodik el egy picit, most nézem csak alig látni.)

De ha már a robot ember interakciónál vagyunk akkor itt van ez a pöttöm. Az alábbi videón a mögötte a monitoron lévö emberi mozdulatokat próbálja utánozni. A videót felgyorsítottam, mert elég lassan csinálja, nem akarok untatni senkit. Lesz még ilyen felgyorsítós videó, megismeritek a zenéröl, de látszik is:).

Szóval hogy valami parasztvakítás is legyen a civileknek megint, letették a földre, és egy narancssárga gombócot kellett kergetnie amit az egyik dolgozó húzogatott elötte. Én ott álltam bámészkodók elsö sorában, videózva az egészet, hónom alatt a narancssárga esökabátommal. Amint a robot meglátta több sem kellett neki, az nagyobb is volt, narancssárgább is, azt támadta meg:). Semmi furfang nem volt benne, mégis elképesztö milyen mélyen belénk van kódolva hogy a pici aranyos nagyfejü nagyszemü emberforma, valami érdekeset látott meg. Pont ugyan úgy viselkedett mint egy kisgyerek, amikor valami újat lát. Megszünt számára minden más a világon, csak a kabátom nézte mozdulatlanul:). És a józan eszem akárhogy is tudta, hogy semmilyen tudat, semmilyen értelem nincs mögötte, teljesen logikus, megmagyarázható dolog történt, az érzelmeimnek képtelen voltam elmagyarázni. Zavarba is jöttem és sajnos hamar abbahagytam a felvevést.

Volt itt másik emberszabású is:) Úgy tünik a kisgyerek séma bejön nagyon, könnyen beveszi az ember. Ö csak felvett egy kockát majd egy másikat. Ebben az esetben ez attól nagy dolog, hogy nem tudta hol van a keze, és hogy hol a kocka. Úgy jött rá nézegetéssel, pont mint a csecsemök. Azt nem tudom miért néz ilyen mérgesre vont piros szemöldökkel hozzá. Biztos nagyon koncentrál:).

És hat a nagyágyúk, James és Rosie. ök a legkomolyabb robotjai a labornak, háztartási robotokat próbálnak faragni belölük, itt itt épp weißwurstot föztek kenyeret vágtak hozzá és ezt szervírozták. Finom volt:). Vicces nagyon James “omni-kereke” ami minden irányba dugul, így elég mozgékony, de inkább itt van videón, úgy érthetöbb.

Megy egy kis szeletelés. Az utolsó videót nem én csináltam, nagy volt a tömeg, esélyem sem lett volna ennyi ideig videózni úgy hogy ne jöjjön közbe semmi, meg itt palacsintat sutnek. Remélem róluk hallotok még itt.

Azt hiszem elég izgalmas évek elött állunk mindannyian, nagyon örülök hogy ebbe a korba születtem:).