Furcsa dolog ez a lányokkal.
Az ember nem kerülheti meg öket.
Olyan szépek.
Aztán meg ott vannak mingenhol.
Mindig úgy tesznek, minthasemmi sem történne.
Szeretem a hangjukat. Azt is szeretem, amikor nevetnek vagy mosolyognak.
És amikor mennek.
Egy kicsit ijesztöek is.
Néha az az érzésem, hogy tudnak valamit, amit én nem tudok.
De azért klasszak.
És nehéz megtalálni öket.
Örökké elképesztenek azzal, hogy még a legnormálisabb csajok is képesek vonzódni a legocsmányabb hapsikhoz.
Az egyetlen esélyem, ha nem csinálok úgy, mintha.

Nem vagyok egy idézgetös típus de ez annyira tetszik, hogy ki kellett tennem ide:). Erlend Loe Naiv.Super. címü könyvéböl való amit ma olvasgattam napozva a teraszon, miután sikeresen kinagytakarítottam(tuk) a szobám és rendesen beköltöztem. Internetem persze most sincs, Icike munkahelyén irogatok picit, de azt ígérték már csak egy papírt kell bevinnem és akkor minden ok lesz.

Holnap kezdödik élesben a dolog, nagyon kíváncsian várom milyen iskolatársakkal lep meg a sors.